A Tölgy Király és a Magyal Király Csatája
A világ határvonalain, ahol a hegyek csúcsai a felhőket súrolták, és a tavak vize mélykék sötétségbe veszett, két király uralkodott: az egyik a fény, a másik a sötétség. A Tölgy Király, aki a nappali égbolt fényeit hozta, és a növekedés, a termékenység hatalmát birtokolta. A Magyal Király, aki az éjszaka titkait ismerte, és a tél, a halál és az elhalványuló fény uralkodója volt. Két ellentétes erő, amelyek örök harcot vívtak egymással, mint a nap és az éjszaka, mint a tél és a nyár.
Az első csata mindig a Nyári Napforduló éjszakáján zajlott. Ezen az éjjelen a világ telve volt a fény ünnepével, a nap a leghosszabb ideig ragyogott, és a fák lombjai zöldellték a hegyoldalakat. Az emberek táncoltak a réteken, virágokat tettek az oltárokra, és ünnepelték a természet ajándékait. A Tölgy Király ilyenkor emelkedett fel a trónusára, és minden növény, minden élőlény, amely a világban létezett, hozzá hajolt tisztelettel.
De a Magyal Király, akinek szíve a hideg, sötét éjszakák alatt formálódott, nem hagyta magát. Ő, akinek a testét a tél hidege fagyasztotta meg, akinek a lelkét a hosszú sötétség élesítette, felkészült a harcra. Az erdő, amely a két király otthona volt, a két fél között tűzvonalat húzott, és az erdők mélyén a két hatalom összegyűlt.
A Tölgy Király, akinek arca a napfényben csillogott, hatalmas, erős alak volt. Szemei az égből szórták a fényt, és hangja a szelet hozta magával. A törzsei vastagok voltak, mint a csillagok fénye, és mély gyökerei mindent elértek, amit csak érintett. Ő volt a nyár ura, a termékenység és a növekedés szimbolizálója.
–Ma este a fény győzedelmeskedik!– kiáltotta, és hangja olyan volt, mint egy hatalmas dörgés, ami a hegyek közötti völgyeket is megrázta.
De a Magyal Király nem riadt meg. Ő, akinek bőre a tél dermesztő szürkeségében olvadt, és akinek koronája a hideg szél fúvásából formálódott, egy árnyékban álló fa alatt, a csendben figyelte az égi fényt. A nap sugaraival ellentétben az ő megjelenése a csillagok fényénél volt rejtett, mintha a világ sötétsége ölelte volna körül.
–Ne ünnepelj még, Tölgy Király!– válaszolta mély hangján. –A sötétség örök, és mindent elnyel. A tél el fog jönni, és a fény elhalványul.
A két király csatája nem csupán fizikai összecsapás volt; az egész természet, a levegő, a fák és a föld is érezte a harc minden egyes mozdulatát. A Tölgy Király a nap sugaraival támadt, és az erdők zöld lombokat, friss virágokat hoztak, amelyek minden irányba szóródtak, ahogy hatalmát érvényesítette. A Magyal Király viszont, bár alacsonyabb, szikárabb, és a testén számos éles tüskét viselt, minden mozdulatával megpróbálta elnyelni a fényt. Árnyékot hozott a világra, és a fák, amelyek a Tölgy Király alatt hajoltak, hirtelen elszáradtak és megfeketedtek.
A harc órákon át, ha nem napokig dúlt, míg a Tölgy Király egy utolsó, vakító fényt bocsátott az ég felé, és a természet zöldje teljes pompájában ragyogott. A Magyal Király, bár sötétsége mindenütt jelen volt, tudta, hogy ezen az éjjelen a fény győzött.
–A nyárnak most van ideje – mondta a Magyal Király, miközben visszahúzódott az árnyékba. De emlékezz, Tölgy Király, hogy el fog jönni az én időm is.
A fény egy pillanatra megállt. A Tölgy Király, aki az év legnagyobb csatáját megnyerte, tudta, hogy a harc örökké tart, hogy a nyár és a tél mindig egyensúlyban lesznek. De most nem volt más, csak a győzelem és a remény, hogy a következő esztendőben ismét együtt élhetnek – a fény és a sötétség egy új ciklus kezdetén.
Ahogy a Nap lement, és a csillagok újra felragyogtak, a világ mintha új színt kapott volna. A Tölgy Király diadala megerősítette a termékenység és a növekedés erejét. Az emberek újra ünnepeltek, és az erdők újra zöldeltek, ahogy a föld, a fák és a virágok növekedésre keltek. Csak a Tölgy Király sétált egyre kókadtabban népe között, kezei oldalát szorították. Ereje vészesen fogyott, hiába a győzelem, az idő vasfogait nem lehet megállítani; ahogy a Magyal Király fagyos kardpengéjét sem.
Az emberek tudták, hogy amikor elérkezik a Téli Napforduló, és a sötétség hosszabb lesz, mint bármikor, a Magyal Király fog uralkodni, és a természet hidegre és sötétségre fordul. A harc, bár most a fény győzelmével zárult, folytatódni fog, és egy újabb ciklusban minden élet és minden sors megváltozik.
És így zajlott le a két király örök küzdelme: a Tölgy Király és a Magyal Király csatája, a nyári és téli napforduló határán, amely mindig emlékeztetett arra, hogy az élet örök körforgásában minden nap új harcot hoz, és minden éjjel egy új reményt.