A Tölgy Király áldozata
A nap még alig kezdett lenyugodni, mikor az erdő mélyén, a Tölgy Király hatalmas palotájában, csend ült a fák ágai között. A levegőben érződött a közelgő változás, egy pillanatra még az egész világ megállt. Az őszi napfény halvány narancssárgára festette az égboltot, és a földön a lombkoronák alatt színes levélrengeteg terült el. Mabon, az ősz napéjegyenlősége volt, a nyár és a tél határán álltak, és mindenki tudta: a változás elérkezett.
A Tölgy Király állt a trónján, a hatalmas tölgyfa, amelynek levelei és ágaiból mindent kifejlesztett a föld. Érezte a hideg szelet, ami a horizonton járt, és tudta, hogy ez a nap különleges lesz, mert elérkezett az idő, hogy ő maga is átadja hatalmát. Az ő ideje lejárt, és el kellett jönnie annak a pillanatnak, amikor a világ elismeri: az élet és halál, a születés és a pusztulás örök körforgása nem ismer határt.
A Tölgy Király már hosszú évek óta uralkodott, ő volt a fény és a termékenység szimbóluma. Minden évben, mikor a nap hosszúsága kezdett csökkenni, és a levelek a földre hullottak, ő még mindig érezte a nyár utolsó erejét, de tudta, hogy az ő ideje eljött. Még akkor is, mikor a fák ágai teljesen kihajtottak, és a világ virágzott, nem felejtette el a közelgő sötétséget.
Ma este, a napfordulón, ő maga is elérte a csúcsot, amit csak a legnagyobb uralkodók érhetnek el – az önfeláldozás pillanatát. Mert a Tölgy Király tudta, hogy a világ harmóniája csak úgy tartható meg, ha minden erő egyensúlyban marad. A napfénynek át kell adnia helyét a sötétségnek, hogy a tél elérkezzen, és minden újra megszülethessen. Így, hogy a Magyal Király átvethesse a hatalmat, neki, a Tölgy Királynak önmagát kell feláldoznia.
A királyi udvar csendes volt, mint egy templom, minden fa, minden virág, minden élőlény érzékelte a közelgő változást. A szél is megállt, mintha maga a természet is kíváncsi lett volna arra, hogyan végződik a Tölgy Király uralkodása.
A fák, a rétek és a hegyek elcsendesedtek, és a Tölgy Király lépett előre a hatalmas oltárra, amelyet az ősi rituáléknak megfelelően készítettek elő. A föld, amit ő mindig táplált, most vissza kellett adnia a magától elvett erőt. A levelek egyre inkább hullottak, és ahogy a nap utolsó sugarai is elbújtak a horizonthoz közel, a Magyal Király, a téli király, aki a sötétség és a halál uralkodója volt, megjelent.
A Magyal Király árnyékként lépett elő a hűvös, fátyolos éjszakában. Lassan, szinte észrevétlenül érkezett, de mindenkinek tudnia kellett, hogy ő most a legnagyobb hatalom birtokosa. Mivel a Tölgy Király feláldozta magát, a természet rendje most lehetőséget adott neki, hogy átvette a trónját. Az őszi napéjegyenlőség volt, amikor a két király – a Tölgy és a Magyal – végleg összecsaptak, és az uralkodás, amely a fényt és a sötétséget összekapcsolta, új irányt vett.
A Magyal Király közel lépett a Tölgy Királyhoz, aki most már méltóságteljesen térdelt, arca a föld felé hajolva. A Tölgy Király hangja halk, de határozott volt:
„Elérkezett az én időm vége. A világ változik, és most te, Magyal Király, fogod uralni a következő ciklust. A fényem, amely annyi évig táplálta a földet, most visszahúzódik, és átadom neked azt, amit megérdemelsz.”
A Magyal Király nem szólt, csak egy hosszú pillanatig tekintett a Tölgy Királyra, majd lehajolt, és kezeivel érintette a király homlokát. Az áldozat megtörtént, a Tölgy Király hatalma most már a Magyal Királyé lett. Az ősi szertartás végleg lezárult. A nap utolsó sugarai elhaltak, és a hideg, téli levegő végleg rányomta bélyegét a földre.
A Tölgy Király meghalt, hogy a világ egyensúlyba kerüljön. Ahogy a fák levelei teljesen lehullottak, és a tájat a tél köpenyébe burkolta, a Magyal Király felemelkedett a trónjára. Az ő ideje jött el. A sötétség, a halál, és a csendes tél uralkodott, hogy elhozza a pihenést, a megújulást és az újjászületést.
Az erdőben, a réteken és a hegyeken már csak a téli hideg uralkodott. A Tölgy Király hatalma visszahúzódott, és az emberek ünnepelték a Mabon-t, hiszen ők is tudták, hogy a természet ciklusai nem csupán a külső világot, hanem a szíveket és a lelkeket is formálják. Az önfeláldozás és az átadás pillanata elérkezett, és most a Magyal Király átvette a világ hatalmát.
De minden változás csak új lehetőségeket hoz. A világ megérzi a fényt, még ha halványan is, mert tudja, hogy el fog jönni a tavasz. Az örök körforgás, amely a Tölgy Király és a Magyal Király között zajlik, mindig emlékeztet minket arra, hogy a fény és a sötétség, a születés és a halál, az élet és a pihenés örök kapcsolatban állnak egymással.
A Magyal Király uralma most kezdődött el, és a tél mostantól határozza meg a következő évszakok sorát.