Magány
Egyedül állok, sötétben, hallgatva a csendet,
A lelkemben üres tér, ahol semmit sem lelek.
Nincs ki átöleljen, nincs ki átsegítsen,
A magány körülölel, minden fényt elnyel itten.Gyász
Szívemben fájdalom, mély és örök sebbé vált,
Eltűnt a kedves hang, és a nyugalmat nem lelem már.
Szomorú szemek, amelyek könnyet nem ejtenek,
A gyászban élünk, míg a lélek el nem pihenhet.Honvágy
Elhagyott föld, ahol a fák lágyan hajolnak,
Szívem vágyik arra, hol a folyók halkan szólnak.
A táj, melyet szerettem, messze elrejtőzött,
De lelkemben a honvágy örökké él, nem felejt.Új élet
Új utak hívnak, a régi már nem vezet,
Az életem új úton, friss reménnyel szerzett.
Minden nap egy új kezdet, bátor lépés a sötétbe,
Mert minden új élet egy csoda, egy varázslatra ébredve.Más
Más vagyok most, mint voltam, nem ismerek rá,
A régi énem, mintha már csak árnyék volna már.
A világ más lett, de én sem vagyok már ugyanaz,
Tükrömben egy új lélek mosolygó arcot ad.Idegen
A szél idegen, a levegő idegen,
Minden lépés, mint egy távoli, sötét végtelen.
Nem találok haza, csak poros, üres utakra szólít,
Mert idegen lett az otthon, mindenütt csak harangszó rí.Fejfájás
Az agyamat hasítja a feszültség fájdalma,
Szívem is küzd, de nem talál már egér-utat.
A világ túl hangos, minden szó elfojt,
A fejemben vihar tombol, elnyomva minden álmot.Teher
A vállaim alatt nehéz súly, a világom terhe,
Mint kő, ami nem enged, mint egy örök rémítő fene.
Minden lépés súlyos, minden nap fájóbb lesz,
A teher, amit hozok, nem csillapul, nem pihen meg.Vágy
A szívemben tűz ég, egy örök vágy,
A titkot keresem, a célom megérint már.
Valami több kell, nem elég, ami volt,
Az életem vágynak szentelt, elfojtott sóhajok.Elfogadás
Elfogadom végre, ami el nem múlik,
Ami bennem él, s az időben felnőtt, mint szárnyaló pillangó.
A dolgok helyükre kerülnek, ha egyszer megértjük,
Hogy mindent el kell fogadni, ha a szívünk is értő.Felemésztő Harag
Tüzes harag, mint vulkán kitör,
Lángoló szemekben, dübörög, széttép, mi nem volt biztos.
A lélek égett, forrón izzott,
A világ dühe mindent elöntött, és a szív átváltozott.
Békétlenség
Békétlenség, mint árnyék, engem követ,
A szívemben háború, amely sosem pihenhet.
Minden lépés zűrzavar, a csend is tele haraggal,
A nyugalom elveszett, nem találom, merre van.Távolság
A távolság mérhetetlen, mint egy végtelen tenger,
Bár látlak, mégis messze vagy, mint egy elsodródott part.
A kezed elérhetetlen, az érintés már nem valós,
A távolság kíméletlen, a szívem darabokra hulló.Szerelem
A szerelem egy láng, mely lángol és él,
A szívben táncoló tűz, mi örökké gyűlölni és szeretni kél.
A boldogság egy pillanat, amit sosem felejtesz,
A szerelem az élet, ami minden sebet meggyógyít egyszer.
Óda a viharkék szemekhez
Viharszemeid mélyén egy titkos világ rejtőzik, ahol a tűz és a vihar egyaránt otthonra talál. Minden pillantásod mögött ott bujkál a misztikum, egy olyan rejtelmes erő, amely magával ragad és elvarázsol. Ahogy belenézek szemed mélységébe, érzem, hogy rabul ejtettél, és már nem menekülhetek. A szemeid a vihar tombolása közepette is őrzik a szerelem lángját, amely örökké lobog a sötétségben.
Minden pillantásod, mint egy villámcsapás, belém hasít, s érzem, ahogy szívem megtelik fénnyel. Nélküled a világ üres és néma, mint az éjféli csend, de szemeid, mint a hajnal első fényei, új reményt hoznak nekem. Viharszemű szerelmem, a szemed tükrében látom az egész világot, és tudom, hogy rabul ejtettél. De rabodként boldogan maradok, veled a viharban, a csendben, a napsütésben. Szemed tükre az én menedékem, ahol örökké ragyoghatok.
Fájdalmas szerelem
A szerelem fájdalom, amelyben reményt veszítesz,
Minden csók, mint láng, a bőrödön ég és nem pihen meg.
A szívedben tüske, ami sosem gyógyul,
A szeretetnek ára van, és én örökké elbukom.Kín
A kín belül éget, minden lélegzet egy nyíl,
Belső fájdalom, mi nem enged, nem hagy el, nem segít semmi.
A szívem összeszorítja a keserűség,
Minden egyes lépés, újabb kínos sebek.Hiszékeny én
Én, ki mindig hinni akartam, bármit mondtak,
Most már látom a hazugságot, ahogy fájóan csendben megfagyott.
Becsaptak, elhitték, hogy láthatom a jót,
De most már tudom, minden ígéret csak hamis csapda volt.Miért?
Miért kell elmenni, mikor szívünk együtt dobog,
Miért kell fájdalom, mikor az élet szépnek tűnt akkor?
Miért minden kérdés, amire nincs válasz,
Miért minden elakadt, és elfeledtük a másik iránti vágyat?Kitartó bohóc vagyok
Bohóc vagyok, aki nevet, de szívében könnyek ülnek,
A világ nem látja, hogy a színpad mögött belül minden szétreped.
De mosolyt adok, hogy senki ne lássa fájdalmam,
A színpadon erős vagyok, de belül gyenge, egy elveszett angyal.Megérte ez? Meg.
Megérte-e, ami történt, vagy csak a múlt árnyéka?
Minden pillanat egy választás, ami örökre égethet.
De ha visszatekintek, nem bántam meg soha sem,
Mert mindaz, ami volt, egy élet, ami örökké bennem él.